…egy újabb WordPress honlap…

Megjelenítve: 1 -10 / 11 cikk

Októberi Összegzés: Hol voltam? Mit csináltam?

A napokban felnéztem ide, és meglepődve láttam, hogy az utolsó bejegyzés nyár végén került ki a felületre. Belegondolva, ennek egyszerű oka van: a szokásos elfoglaltság. Ez az utolsó évem az egyetemen, ezen belül is, borzasztóan nehéz félév ez az őszi, a tavaszitól várok egy kis fellélegzést (annak ellenére, hogy a szakdogámat akkor fogom írni, viszont …

Beszéljünk egy kicsit a Pokémon GO-ról!

Idén lesz két éves a blog, de úgy érzem ez az első olyan bejegyzésem, ami egy nagy komfortzónából való kilépésről szól, igaz, furcsa értelemben. 😀 Visszaemlékezve a kamasz éveimre, mindig is nagy megszállottja voltam mindenféle számítógépes, majd később mobilos játéknak, de sajnos kevesebbhez jutottam hozzá, mint szerettem volna, ezért igazi áldás volt amikor megjelentek az …

Videó – Variációk Egy Témára: Nyár

Úgy néz ki ez most megint egy olyan időszak, amikor a videók jönnek egymás után és nem a bejegyzések, de annyira boldog vagyok, hogy van időm felvételeket gyártani és vágni, hogy ez most elsőbbséget élvez. Az élet iróniájának is nevezhetném, hogy az utóbbi időben alig vártam, hogy legyen időm kreatív tevékenységekre, erre úgy alakult a …

Sodródni az árral

Pont a fele telt el az évnek, június vége van. Olvasgattam a 2016-os Comfort Calendar listát és rá kellett jönnöm, hogy ha tudatosan nem is csináltam meg mindent, ami szerepel rajta, a háttérből valahogy ráhangolódtam a célokra, mert több ponton is folyamatosan dolgoztam az eddigi fél év során. Ez egy jó hír, bár korántsem vagyok elégedett …

Comfort Calendar: 2016 – Lista

Amióta egyetemista vagyok, nem érzem azt az “új év, új kezdet, új én” lendületet az év elején, ugyanis január első hetén már általában vizsgázom… Így elég nehéz átlényegülni, idén azonban volt valami más oka is annak, hogy nem volt bennem a gyökeres változtatás iránti igény, mégpedig hogy úgy éreztem, hogy jó irányba haladok. 2016 számomra …