…egy újabb WordPress honlap…

… magadra. 🙂

Azt vettem észre magamon és a körülöttem élőkön (persze tisztelet a kivételnek), hogy rengeteget dolgozunk, teszünk a céljainkért és küzdünk minden nap, de szinte soha nem ismerjük el magunkat és ami talán ennél is nagyobb baj: másoktól sem fogadjuk el ezt. Hárítjuk a dicséretet és a bókokat, még akkor is, ha jogosan kapjuk őket. Sőt! Mintha az elvégzett munka mennyiségével egyenes arányban nőne az önmagunkkal szembeni szigor. Talán attól félünk, hogy ha elfogadjuk, hogy jól csináltunk valami akkor elkényelmesedünk? Vagy ha nem ez, akkor mi az igazi ok?

Az biztos, hogy hosszútávon folyamatosan gürizni, de még a legkisebb elismerésre is legyinteni, egyenes út a kiégéshez és a motiválatlansághoz. Elvégre, ha nem kapunk időnként pozitív visszacsatolást mástól vagy magunktól, akkor miért lenne kedvünk tenni a dolgunkat? Mindenkinek szüksége van dicséretre, vagy egy köszönömre; ha heti 80 órában dolgozik, akkor azért, ha háztartást vezet, akkor azért, ha elment vásárolni, pedig nem volt kedve, akkor azért, ha hulla fáradt, de azért kitakarít és vacsorát főz, akkor pedig azért.

bepro

Sokszor hallottam olyan szülőkről, akik azt a nevelési elvet vallják, hogy a gyerekeket elrontja a “túl sok” dicséret, ezért inkább kritizálják őket, folyamatosan arra koncentrálva mi a rossz, mert hát ezzel lehet a hibákat kijavítani. Ez a téma persze messze vezet, de szerintem az ilyen hozzáállás végtelenül káros és romboló. Sajnos, aki ilyen környezetben nő fel, az nagyobb eséllyel fog hárítani és azt sem tanulja meg, hogyan kell a dicséretet, az elismerést a helyén kezelni. Nem akarok senkinek a lelkivilágába belemászni, nem az én tisztem, de érdemes ilyeneket végiggondolni, főleg ha észrevesszük magunkon, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a jogos gratulációkat.

16c77147adf1888e41b10f3d6aa52a52

Hogy hogyan kell elfogadni őket? Egy szimpla köszönöm jó kiindulópont, akár egy bókról, akár egy kifejtősebb dicséretről van szó. Ha pedig megteszünk mindent egy ügy érdekében, de nem kapjuk meg a várt visszajelzést, akkor veregessük hátba magunkat. Legyünk mi büszkék magunkra, mert igenis kijár nekünk ez a “luxus”, mert mindannyian mindennapi hősök vagyunk a saját életünkben, bizonyos napokon már csak azért is, hogy egyáltalán az ágyból kikeltünk. Persze ez túlzás és sarkítás, de azért túlzok sokszor, hogy világos legyen mire gondolok pontosan.

da389adb89ead7acddaba99f63683e0e

Márciusra tehát azt találtam ki, hogy figyelni fogom azt, amit csinálok, és amikor úgy érzem, hogy megérdemlem, akkor igenis nagyon büszke leszek és lehet, hogy még meg is jutalmazom magamat egy csokival, egy kávéval vagy negyed óra pihenéssel. Ez viccesen és egy kicsit nevetségesen hangzik elsőre, de hatásos. Erőre kapok tőle, nő az önbizalmam, biztosabb vagyok magamra és jobban érzem magam tőle. Tehát azt ajánlom, hogy a márciust szentelje mindenki annak, hogy odafigyel a bókokra, amiket kap és hárítás helyett leheljen ki egy köszönömöt és ízlelgesse, fogadja el, amit kapott, amikor pedig úgy érzi, hogy valamit az erején felül teljesített, akkor érezze, hogy “bizony, ezt jól csináltam, büszke lehetek”. A hatás nem fog elmaradni. 🙂

Virág

 

Még szintén kedvelheted

0 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük